EGYETLEN IMÁDOTT FIUNK,KRISTÓF ÉLETÉNEK ÉS PÁLYAFUTÁSÁNAK BEMUTATÁSA

Bánka Kristóf 1982. január 8-án született. Már hatévesen igazolt focista volt, igaz, szerelést alig találtak számára,
hiszen Kristóf, talán nem véletlenül hívták Törpének, még a legkisebb méretű mezben is elveszett
... de ez nem zavarta, a tanulás mellett minden idejét a pályán, az edzéseken töltötte. 

   

Újpesten egészen kisgyermek korától az 1997/1998-as bajnokságig, majd a 2003/2004-es idényben szerepelt
és hét első osztályú találkozón lépett pályára Mezey György és Mészöly Géza keze alatt.

         

Bánka Kristóf tagja volt annak az újpesti utánpótlás csapatnak,amely Juhász Péter vezetésével sorra nyerte a különböző címeket.
Az újpesti nevelésű, igazi lila szívű futballista ifjúsági gólkirály volt, valamint az év játékosának választották.

Kristóf az élvonalban is magára húzhatta a lila-fehér mezt: a labdával bravúrosan bánó bal lábas játékosként 2003. szeptember 13-án egy Győr elleni hazai mérkőzésen debütált az élvonalban. 2004-ben tagja volt az NB I-ben ezüstérmet szerző együttesnek. 

  

Pályafutása során megfordult még az MTK (1998-2001), a BKV Eőre (2002-2003), az Újpest FC-Fót (2003-2004, 2005 ősz), a Nyíregyháza (2004 ősz), valamint a REAC (2005 tavasz) égisze alatt, utóbbi csapattal második helyet ért el, amellyel klubja feljutott a NB I-be.
Egyetlen élvonalbeli gólját a Honvéd–Nyíregyháza (3-2) találkozón lőtte 2003. 10. 23-án, és csapata első találatát jegyezte. 
Bánka Kristóf lila-fehér sikerei mellett utánpótlás válogatott játékos is volt.

40 mérkőzés – 13 gól – 11 gólpassz – ötszörös mérkőzés legjobbja – a 2003-as kupadöntős csapat és a 2004-es bajnok csapat tagja:
Bánka Kristóf a Rubeola FC Csömör újpesti kötődésű játékosai közé tartozott. Tehetségét szerette volna kispályán is kamatoztatni,
ám mégis az első edzéstől fogva szerényen, csöndesen, alázattal dolgozott. Kristóf számára nem volt szükség időre ahhoz,
hogy megismerje a kissé másfajta, speciális játékot. A csapat ikonja, Zsámár László meg is jegyezte:
”- Nem kell itt semmit magyarázni, ez a srác egy rendes focista.”
Amikor csak engedte NBI-es nagypályás karrierje, Kristóf mindig ment és futsalozott.

A sors tragédiája, hogy éppen megörökölte a 10-es mezt, hogy átvegye a karmesteri pálcát és a nehéz helyzetbe került klubot kisegítse a bajból, amikor megtörtént a tragédia. Mikor társai eligazoltak, Kristóf csak annyit fűzött hozzá:
„- Engem is hívtak, de hova mennék? Itt vagyok hat éve, jól érzem magam. Nem fogok százezer Forintért bohócot csinálni magamból.” 
Nem is csinált, inkább örökre beírta magát a Rubeola aranykönyvébe.
A fiatal játékos tragikus hirtelenséggel, szívinfarktus következtében 2006. február 5-én hunyt el.

  

Mára már a Bánka Kristóf Alapítvány őrzi a tehetséges támadó emlékét. 

      

Kristófról nevezték el az UTE utánpótlásbázisát a volt Cérna-pálya területén, melynek az új neve Bánka Kristóf Sportközpont lett.
A sportközpontot és a vadonatúj műfüves pályát Wintermantel Zsolt és az UTE klubigazgatója, Őze István adta át a sportolóknak,
akik azonnal egy rögtönzött focitornával tisztelegtek Bánka Kristóf emléke előtt.

 

 

 

   

Az utánpótlásért...     -      Copyright  @  Bánka Kristóf Alapítvány  2014.  -   Minden jog fenntartva!   -  


Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala ♥ nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta ♥ Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168    *****    Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan    *****    Ha egy igazán egyedi és szerethetõ sportanimével szeretnél megismerkedni, tégy egy próbát az Ookiku Furikabutte-vel.    *****    Augusztus 8-án Nemzetközi Macskanap! Addig is gyertek a Mesetárba, és olvassátok el a legújabb cicamesét! Miaúúú!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Ingyenes, magyar fejlesztésû online AI kalandkönyvek és szabadulószobák. Regisztrálj és játsz! Garantált szórakozás!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ingyenes, magyar nyelvû nyomozós kalandjátékok lebilincselõ történetekkel és grafikával! www.cluequestgame.hu